Este;

A napnak ádáz tusája
A mának utolsó zománc kupolája,
Megszenvedi a lenyugvást
A haldokló halálnak kiáltó körforgást.

Idegtépő félelem rázta
A Hold s az Éj megtépázta,
Eltiporta a feketében süvítő sötétség
Fénye halványul, elmerül a reménység.

Egy ember látja a Napnak szédítő zuhanását
Ki minden éjjel burjánzó szavakkal illeti magasztalását,
Epedezik az éjben tündöklő látványért
Királyi pompában ragyogó ezernyi márványért.

Csillám sugara hanyatlik egy csillagnak
A sötétség elragadja a félhomálynak,
Elillan e kis fény a földre hullva
Feneketlen mélybe zuhan a mozdulatlan hulla.

Síri boltjából visszatérő fényfoszlány
Virulva emelkedik a horizonton e ragyogó topáz,
Dalolva dúdol a fülemüle, itt a pirkadó reggel
Már foszlik a sötétség, s halványul az este.

2010, február 9.-e