Szeretnék élni, döntéseket hozni, hibázni, szeretni, és szeretve lenni. Kiugrani valómból egy másik valóságban létezni. Befolyással lenni testem történéseire. Nem akarok csak villanásokat. Én egy teljes életet akarók élni, és azt megélni.
Gondolatom közepette ismét hintázom előre hátra. Egyre feljebb a szoba nyári napsütésben megvilágított fényében.
Most két ollózva járó lábpár hozott létre. Mi ütemesen jár a régi szőnyegen. Hasalva mered az előtte lévő papírlapra. Zsírkrétája csúsztatása olyan lágy. Mint első randevún az ajakhoz érő francia krémes. Arcán öröm, és felhőtlenség. Egyik színt használja a másik után. Színes a ház a felhő, és az emberek is. Nincs skatulya, elvárás, és szabályok. A fantázia van mi élettel tölti meg a lapot.
Egy fiatal hölgy lép be az ajtón, és közli hogy kész az ebéd.
- Min ügyködsz ilyen serényen?
- Nézd! Lerajzoltam a kirándulást ahová hétvégén megyünk együtt.
- Nagyon szép lett. Gyere mert kihűl az ebéd.
Anyuka az ajtót maga mögött becsukva tovább is reptetett. A nyitott ablakon slisszoltam ki a pillanatból.
Egy tízes csavarkulcs most neked köszönhetem életem. Mi a fiú kezéből csúszott ki, mit épp apjának nyújtott volna át. Egy csavar itt, egy csavar ott a szerszámok pedig körülöttük. Ezer darabban lévő biciklit raktak éppen egésszé. Minden alkatrésznek megvolt a pontos helye ahová erőltetés nélkül beillett. Elmagyarázta a fiúnak mi miután következik. A fiú rá is tüsszentett mi igazabbá tette az apja motivációit.
Ez ismét távolabb fújt a történésektől, a garázs ajtón kívülre.
Bum bum bum hangzott a gyerekek szájából. S hullt földre a lécből faragott puska. Fantázia mennyi mindent tehet valóssá. Két játék autót egy rabló pandúr üldözéssé. Egy plüss nyulat hős védelmezővé. Két gyerek játékát egy élet halál tűzpárbajjá. Csak repül egy egész délután ha önfeledt az ember. Mint én mikor a földre hullt halált osztó gépezet újabb szellőt hozva létre sodort tovább.
Gyufaszál sercenése a dobozának oldalán. Ez lett a következő születésem pillanata. Lengtem egyik gyertya lángról a másikra.
Homályban úszott a szoba, csak a pislákoló lángok világították meg a félhomályt.
Egy leánykérés közepébe csöppentem éppen. Térde ereszkedés, gyűrűsujjra csusszanó karika, és egy igent visszhangzó pillanat.
Még az utcán tapadtam sáljára, hogy védjem magam a téli havazás szelétől. Kéz a kézben léptek be egy galériába.
Festmények sorakoztak a falakon szobáról-szobára. Többet időzött az egyiknél ahogy olvastam festője Salvador Dalí.
Szembogara meredten szegült a festmény behúzó fogságába. Egyről kettesre hármasra, és így tovább. Belefolyt a képbe, mint ahogy az idő folyik a szemünk előtt.
Múlt, jelen, jövő, melyik időben is vagyunk épp?
Gondolatai most máshol jártak.
Illatosan égő gyertyák között minek andalító íze bejárta a leánykérés pillanatát. Mellette fel felderengően sötét fellegek színezik e szép emléket. Megszegett ígéretek, csak tétlen nézhető pillanatok, több ajakba elharapót fél mondat.
Szeme íve kettesre vetülve húzza be újra a pillanat. Felhőtlen gyermeki játék ami testvérek között megszokott. Bíbor oson e szép emlékre. Pólót lassan átitatja a bőrből kicsörgedező sűrű vér. Tragédia veszi át a gyermeki kacaj helyét, és nyomja rá szürke bélyegét.
Hármas számra csúszik tovább tekintete.
Epedve falt szavak. Mindegyikük tanító féltve őrzött kincs. Hogy épül fel a szerkezet mit életnek hívunk. Mikor húzzam meg vagy épp lazítsam csavarját.
Figyeld, mert nem fogja mindig elmondani. Bármikor rá hullhat a fehér lepel, és szavait már suttogva is alig hallod.
Gondolatai tova is szöktek a négyes szám rejtette emlékbe. Mikor még ezernyi színt lehetett adni a dolgoknak. Eljátszani a gondolattal hogy milyen az önfeledt rajzolás. Hogy lesz egy ember három, az ég pedig négy-öt színű. Hogy nem lesz egy emlék csak fekete, szürke, vagy fehér.
Egy szorítás rántja újra a jelenbe. Mutató ujját erősen rángató apró gyermek.
- Apu! Menjünk tovább uncsi ez a kép.
A mozdulat okozta hullámtól le is csúsztam a sál utolsó fodráról. Utána pedig lengtem egy másik ember röpke pillanatába.
2021. November 29.-e
